Nincs meghallgatható hanganyag
1956-hoz kapcsolódó események, személyek, fogalmak magyarázatai

A személyi kultusz

Az 1949-re felépített és a szovjet diktatórikus rezsimmel rokonítható rendszert, amelynek diktátora Rákosi Mátyás volt, 1953 és 1955 között egy másik kommunista, Nagy Imre próbálta elviselhetőbbé és hatékonyabbá tenni. Kísérletét a Sztálin 1953-as halálát követően kezdődött folyamatok tették lehetővé, és azt, hogy ez nem sikerült, ezeknek a átmeneti lefékeződése befolyásolta. A magyar nép válasza erre és az azt megelőző rémuralomra 1956 őszén egy néhány nap alatt vérbe fojtott, de jelentőségében – rövidsége ellenére – a korábbi századok függetlenségi harcaival rokonítható forradalma volt.

Az 1950-es évek Magyarországát szovjet mintára megszervező politikai rendszer alapja a személyi kultusz. Az ún. szocialista szentháromság (Lenin, Sztálin, Rákosi) magyar tagja, az állampárt feje, Rákosi Mátyás nagy politikai hatalmat összpontosított, és tartott kezében. Népszerűsítésére példátlan propagandakampány bontakozott ki. Ennek lett alárendelve hazánk kulturális élete. A diktátor képe ott csüngött minden középület falán, hivatali helységben, tanteremben. Festmények, szobrok százai készültek róla, valamint nagy tanítómesteréről, Sztálinról. Irodalmi alkotások, zeneművek készültek dicsőítésükre, megrendelésre. Valóságos kulturális termelőmunka folyt.

Ha Rákosit mondunk, akkor ez alatt a magyar népet értjük, s ha a magyar népet említjük, akkor Rákosira gondolunk. “ (Gerő Ernő, 1949)