Nagy Imre szól a magyar néphez
1956-hoz kapcsolódó események, személyek, fogalmak magyarázatai

Győzelem?

Október 28-ra virradóan Nagy Imre tűzszünetet rendelt el és rádióbeszédében, melyben nemzeti demokratikus mozgalomként beszélt a történtekről. Bejelentette továbbá, hogy a szovjet csapatok kivonulnak az országból. További intézkedéseik között feloszlatják az ÁVH-t, és március 15-ét nemzeti ünnepnek nyilvánítják. (Meghallgatható: Nagy Imre szól a magyar néphez.). Bár a harcoknak nem mindenhol lett vége, ezt a napot a forradalom győzelmének első napjaként jegyzi a történelem. Megalakult a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága valamint a Nemzetőrség, mint a forradalom kormányát szolgáló karhatalom. Október 29-én létrejön a Forradalmi Katonai Bizottság.
Október 30-án Nagy Imre ismét a Rádión keresztül szólt a felkelőkhöz. Híres rádióbeszédében elmondta, hogy megszűnik az egypártrendszer, a kormányzást az 1945-ös koalíciós együttműködés pártjai veszik át, és haladéktalanul tárgyalásokat kezdenek a szovjet csapatok Magyarország területéről történő kivonulásáról. Október 31-én Nagy Imre bejelentette, hogy megkezdték a tárgyalásokat a Varsói Szerződésből való kilépésből. Ezzel egy időben azonban újabb szovjet csapatok érkeztek, körbezárták a repülőtereket. Nagy Imre számon kérte a szovjet nagykövetet, és újabb bejelentést tett Magyarország semlegességéről. Kádár János hitet tett a forradalom mellett és megalakította a Magyar Szocialista Munkáspártot, az MSZMP-t. Ekkor azonban már a szovjet oldalon állt, amiről senki nem tudott.